És WOW. Anya csodagyógyszereinek hála, meggyógyultam! És sajnos mehettem suliba… És írhattam föci TZ-t. Hurrá! Szóval reggeli után rohantam az osztályba, hogy még átolvassam/megtanuljam a föcit.
- Segítsek majd? – kérdezte Stella, amikor látta, hogy nagyon magolom.
- Ő… aha, köszi!
- Ohh, semmiség! – kacsintott rám. És valóban jól jött a segítsége, mivel már az első feladat első betűjénél elakadtam. De túléltem! WOW. Ezután az angol, matek, német, magyar, biosz úgy ment mint a karikacsapás. Pontosabban átaludtam őket, de jót tett! Ebédre már megint almás pite volt, aminek a többsége, vagy a folyosók ablakában, sarkában kötött ki vagy néhány ajtó előtt, esetleg ajtón. Igen, itt mindenki nagyon szereti az almás pitét. Szóval miután odaadtam Alexnak a pitéimet, visszamentem a koleszba, és levágtam magamat az ágyra. A nyugalmam kb. fél percig tartott, mert berontott a szobába Kitti.
- Ki jössz hógolyózni? – kérdezte felpörögve. Hát igazából a tegnapi nap után nem sok kedvem volt hozzá, de mit árthat egy kis hógolyózás megint?
- Ühüm.. – mondtam, majd felvettem a téli kabátomat, egy sapkát, sálat, kesztyűt, vastag csizmát és már szaladtunk is le. Odaszaladtunk Alfréd bácsihoz és megkérdeztük, hogy ki mehetünk-e az udvarra hógolyózni.
- Hát figyeljetek, menjetek ki ide a tisztásra, mert ott van kint Rob’ bácsi a fiúkkal hógolyózni.
- Okés, köszönjük! – és már szaladtunk is ki.
- Gyertek lányok ti is! – kiáltotta nekünk Rob’ bácsi amint meglátott bennünket. Odafutottunk és megpillantottam Vincendet. Te jó ég! Életem szerelmével hógolyóztam! WOW. Hamarosan elkezdődött a „csata”. Persze egyből engemet és Kittit támadtak. Így hát jött a visszavágó! Muhahaha. Ekkor Vinc (höhh, már megint becézem) odajött a közelembe és dobálni kezdett. Már egy jó ideje támadtuk egymást, aztán elkezdett kergetni. Egészen a tisztás melletti erdőbe kergetett és el akart gáncsolni (milyen kedves), de olyan bénán próbálkozott, hogy ő is elesett, velem együtt. Na most már a földön feküdtünk mind a ketten, egymás mellett, röhögve. Aztán az oldalára fordult (felém méghozzá) , és fölém hajolt… Mi van? Mit akar most? Az egyik kezét a nyakam köré fonta, én pedig mélyen a gesztenye barna szemébe néztem. És ekkor… MEGCSÓKOLT! WOW. Olyan jó volt az a pillanat, a hideg hóban ezt a meleg érzést érezni. Aztán felállt és felém nyújtotta a kezét. Én megfogtam és felsegített.
- Nem lett bajod az esésnél? – kérdezte fél mosollyal. Ja, hogy én estem? Még azt sem volt időm felfogni, hogy megcsókolt!
- Őőő… nem…
- Biztos?
- Biztos. – mosolyogtam rá, majd a kezemért nyúlt.
- Gyere, menjünk vissza, mert keresni fognak minket.
- Okés. – és WOW. Kéz a kézbe sétáltunk vissza, és pont jókor, mert már éppen készültek visszamenni.
- Van kedved kijönni velem egy kicsit a városba? – kérdezte mosolyogva.
- Ő, persze… - válaszoltam, majd gyorsan kivettük a kimenőnket, és már mentünk is. Na várjunk, akkor most mi van? Még együtt van Lilivel? És ha igen akkor miért? És amúgy is, mi volt ez a potya csók? Azt hiszem, hogy lesz mit megbeszélnünk.
- És Lili? – kérdeztem a taxiból kiszállva.
- Szakítottunk… - mondta komoran. Ó, már értem! Logikus… vagy.. nem? Mi van? Össze vagyok zavarodva.
- Értem… - vagyis nem, de ezt még mindig könnyebb mondani. Majd taxit fogtunk és mentünk a belvárosba. Beugrottunk egy kávéért és kiültünk a padra.
- És, hogy tetszik a bécsi tél? – kérdezte mosolyogva.
- Szép. – mondtam mosolyogva, miközben csodáltam a valóban szép tájat. Boldog emberek, párok, barátok-barátnők sétáltak a szikrázó hóesésben, nevetgélve, mosolyogva és már a karácsony hangulatát idézve.
- És hideg, mi? – vigyorgott rám.
- Az… - rázott ki a hideg. - És Franciában milyen a tél?
- Ahol én lakom ott semmilyen. Nem esik hó meg ilyenek. Vagy csak nagyon ritkán.
- Miért, hol laksz?
- A tengerparthoz közel, sajnos.
- Ohh te szegény! – forgattam a szememet nevetve – minden vágyam, hogy egyszer eljussak oda!
- Tényleg? – nézett rám csodálkozva.
- Aha… - és hoppá, megcsörrent a telefonja, mily meglepő. Miután fölvette, elkezdett franciául cseverészni, amiből persze egy szót sem értettem.
- Az egyik francia haverom éppen itt van Bécsben. Nem baj, hogyha találkoznánk vele?
- Nem, dehogy. – és már le is szólított egy taxit. Aminek nem sok értelme volt, mivel 4 utcányit mentünk. Na mindegy, lusták vagyunk az tény. Amint sétálgattunk az utcán észrevettünk egy hevesen integető srácot, na igen, ő volt az. Miután Vinc bemutatott neki, elmentünk vele egy sétára a belvárosban. Szegény fiú, ő sem ismeri a kemény telet… Kb. öt percenként mentünk be egy „melegebb” helyre, míg végül eldöntötte, hogy ő haza megy, mert nem bírja tovább itt kint.
- Uhh, mennünk kéne… - mondta Vinc az órájára nézve, ami keményen fél 9-et mutatott. Hoppácska.
- Okés.
- Amúgy holnapra van valami programod? – fogta meg a kezemet. Ez megint mit jelentsen? Hülye vagyok, vagy ezt jelnek kéne vennem, vagy mi?
- Igen. – mondtam kis tétovázás után, mert valóban volt.
- Tényleg, és mi? – nézett rám csodálkozva.
- A barátnőimmel moziba megyek, meg a belvárosba, mint minden hétvégén. – mondtam büszkén, hogy észerevegye, már nem vagyok annyira antiszoc.
- Minden hétvégén? Eddig nem is vettem észre. – csodálkozott. Hát kösz. Tudod mostanában le se tojsz. Csak jött hirtelen ez a csók, amit még mindig nem értek. Na ezután csenden sétáltunk tovább, és még a taxiban is csendben ültünk. Fenomenális. Életem első csókját egy olyan valakitől kaptam, akinek csak akkor vagyok fontos, hogyha éppen meglát. És én ezek ellenére szeretem. Nem is értem, tiszta hülyeség ez az egész szerelmes cucc.
- Akkor… - álltunk meg a lépcső előtt – Jól esett ez a kis séta. – mosolygott rám.
- Nekem is… - és tényleg jól esett, sőt! Megismételném még egy jó párszor.
- Akkor… Szia, vigyázz magadra! – és most olyat tett, hogy… Egy puszit nyomott a homlokomra. Oké, tényleg nem értem a fiúkat.
- O-okés, szia. – majd gyorsan felrohantam a lépcsőn és berontottam a szobába. Ahol ismét édes egyesben voltam. Na ez a nap. Enyhén szólva érdekes volt. De tudjátok mi? Jól esett ez a kis kikapcsolódás. A sulis feszültségek már az agyamra mentek, szó szerint, úgyhogy ez most nagyon jót tett. Csak a csókot és a homlok puszit nem értettem. Na mindegy, ha tudtomra akarja adni amit akar, akkor majd megmondja érthetőbben.
